Méhészeti termékek

Az  emberiség  történetét  akár  a  méz  is  keretbe  foglalhatná.  A  méhek  ajándéka  szinte minden  kultúrában  jelen  volt,  és  nemcsak  élelmiszerként  és  gyógyanyagként, hanem  a kultikus szertartások részeként is fontos szerepet játszott. Első ábrázolása mintegy 10...15 ezer éves lehet, a rajzot egy spanyolországi barlang falán találták.

III. Ramszesz egyiptomi fáraó az i. e. XII. században 15 t mézet ajánlott fel Hápinak, a Nílus  istenének.  Az  aranyló  nedű a  zsidóknál  és  keresztényeknél  is  nagy  becsben  állt: Mózes egy „tejjel és mézzel folyó" országba vezette népét. Tudjuk, hogy a vikingek roborálószerként mézet vittek magukkal a hajóútjaikra, a rómaiak pedig csata előtt mézzel erősítették testüket. A méhek munkájának eredményét azonban halak   és   gyümölcsök   tartósítására   is   felhasználták,   a   mézbe   mártott   birsalmát„mézalmának" nevezték.

A  görögök   árpalisztből,   reszelt  sajtból  és   mézből   készítették   kükeon   nevű   erősítő ételüket.  Egyiptomban  mézkenyeret,  mézsört és mézbort állítottak  elő  az  aranyló  nedű felhasználásával.  A  germánok  is  kedvelték  ezt  az  édes  szubsztanciát:  vízből  és  mézből főzetet   készítettek,   és   erjesztéssel   mézsört   nyertek   belőle.   Évszázadokig   ez   volt legkedveltebb italuk, csak a középkorban ütötte ki a nyeregből a bor.

A krónikák tanúsága szerint i. sz. 1000 körül a mézsör mellett a mézes tej, a mézes sajt és  a  lépes  méz  is  népszerű  eledel  volt  Európában.  A  középkorban  a  méz  ára  a  sóéval vetekedett,  és  évszázadokon  keresztül  fontos  kereskedelmi  cikknek  számított.  Sok helyen   méz    formájában    szedték    az    adót.    A    mézbegyűjtők   céhbe    tömörülnek, vámmentességet  élveztek,   és   külön   bíróság   előtt   feleltek   jogszerű   működésükért.

Méz - az istenek eledele

Bár a régi idők embere sokáig nem tudta pontosan megmagyarázni, honnan is származik a méz,  a  méheket  ennek  ellenére  tisztelte,  és  az  édes  nedűt  számos  nép  az  istenek ledelének  tartotta. A  méz  sok  mítosz  és  szokás  forrása  és  kelléke.  A  maják  például  szertartásaikon  a lándzsahüvelyfa  kérgéből  és  mézből  készült  főzetet  fogyasztottak,  a  görögök  pedig Artemisz és Szeléné tiszteletére lisztből és mézből sütöttek holdsarló alakú édes kifliket.

Rómában  mézeskalács  volt  az  ünnepi  játékok  győzteseinek  díja,  és  a  lakodalmas  ház vendégei  is  ezt  kapták  emlékbe.  Újév  napján  az  emberek  fehér  csuprokban  mézet ajándékoztak  egymásnak,  február  21-én,  a  halottak  napján  pedig  tej  -és  mézáldozatot mutattak be a síroknál.

A méz más népeknél is fontos áldozati tárgy volt, a kereszténységben pedig a II. és a VI. század között tejet és mézet kaptak a keresztelendők. A legfontosabb szerepet a méz mégis a népi gyógyászatban játszotta. Már i. e. 2500 körül használták ezt az anyagot a sebek gyógyításában. A fennmaradt egyiptomi írások között olyan, i. e. 1530-ból származó mézes receptek találhatók, amelyeket epebántalmak, testi erőtlenség  és  székrekedés  esetén  alkalmaztak.  A  görög  Hippokratész  (i.  e.  460...377) mézet   ajánl   a   lázas  betegeknek,   és   a   gennyező   sebeket   mézes   kenőccsel   kezeli.
 

 

Nem található termék.

Találatok rendezése

Kövessen minket Facebookon!

Partnereink